Számunkra az Isten gyülekezeteiben egy évente ismétlődő, bevett rutinná vált felhívni a figyelmet arra, hogy a karácsony egy pogány eredetű nem bibliai ünnep és az égvilágon semmi köze nincs sem Jahósuához, sem pedig a bibliai kereszténységhez. Igen jól dokumentált és vitathatatlan történelmi tény az, hogy a 4. és 5. századok közötti időkben az akkorra már hitehagyott, intézményesített és már csak nevében keresztény egyház a birodalom pogány tömegeinek megnyerésének, illetve megtartásának érdekében magáévá tett egy sor pogány ünnepet. Ezeket átnevezték és keresztény köntösbe bújtatták, miközben jórészt megőrizték az eredeti pogány tartalmukat és jellegüket is. A karácsony, vagy „Christhmas” a legkirívóbb példája ennek. A nyugati kultúrkörben leginkább a Krisztus utáni pogány birodalmi Róma katolicizmus által átvett hagyományait gyakorolják, amelyek később kiegészültek ugyancsak pogány eredetű kelta, skandináv, és germán szokásokkal. Ahogy a karácsonyt a jelenlegi modern formájában ismerik és ünneplik szerte a világban, az egy teljesen multikulturális, multi-vallás össztársadalmi fesztivál idény, aminek a hagyományai az ősi pogány kultuszok, a természet körforgását tisztelő természetvallások, a névleges kereszténység és a kommerszizmus furcsa keverékéből ötvöződött össze. Sajnos az évenként ismétlődő rutin szerves részét képzi az is, hogy a címzettek felháborodva kikérik maguknak azt, hogy ők egy pogány ünnepet pogány hagyományok gyakorlásával tartanak. Nem, mondják ők: Mi „a kis Jézuska születésnapját” ünnepeljük meg egy olyan ünnepi körön belül, aminek a sajátos hagyományai már régóta keresztény szokásokká lettek. Ugyanakkor a keresztények gyakran panaszolják azt, hogy a karácsony túl elvilágiasodott, túl kommerszé vált, ami elárulja, hogy mennyire nincsenek képben az ünnep eredetével.
A karácsony mindig is egy pogány, kommersz ünnep volt, amiben sosem volt jelen sem „a kis Jézus”, sem a felnőtt és így nem is lehet őt „visszahelyezni az idény fókuszába”. Valójában a pogányok jogosabban követelhetnék azt, hogy vegyék le az álkereszténység sallangjait az ünnepükről, mert Krisztus lett beleerőltetve abba. Ebben az írásban mélyebbre kívánunk ásni a Mikulás és a karácsonyfa pogány eredeténél – ezzel ugyanis már oly sokan foglalkoztak –, ehelyett fel kívánjuk tárni ennek az ünnepnek a valós, baljóslatú arcát. Valójában a pogányok jogosabban követelhetnék azt, hogy vegyék le az álkereszténység sallangjait az ünnepükről, mert Krisztus lett beleerőltetve abba. Ebben az írásban mélyebbre kívánunk ásni a Mikulás és a karácsonyfa pogány eredeténél – ezzel ugyanis már oly sokan foglalkoztak –, ehelyett fel kívánjuk tárni ennek az ünnepnek a valós, baljóslatú arcát.
A korai egyház és a homályba merült évszázadok
A felvezetőben szó volt arról, hogy a karácsony korunkban egy teljesen multikulturális ünneppé vált szerte a világban, így a nem keresztény területeken is. Mi itt elsősorban a keresztény vonatkozású szálakat kívánjuk követni, kezdve azzal, hogy mikor és milyen körülmények között adaptálta az „egyház” ezt az ünnepet. Amint azt látni fogjuk, a karácsony megtartásának több okból sincs létjogosultsága az Isten Egyházában. Még az ünnep „keresztény”-nek vélt elemei sem biblikusak, a „megváltó” születési idejének ünneplése pl. a pogány Mitrász, Attisz és Tammuz kultuszaihoz vezethető vissza, ahogyan maga az adott dátum is.
A keresztény vallás tanításait a Jahósua és az Apostolok tanításait lejegyző Újszövetség foglalja magában, ami pedig az Ószövetségben gyökerezik. Az Újszövetségben és a korai egyházatyák írásaiban (1.-3. évszázadok) egyházatyáinak írásaiban egyetlen utalást sem találhatunk arra, hogy Krisztus születésnapját bármikor megünnepelték volna, vagy akár ismerték volna annak pontos dátumát.
Nem szabad elfelejteni, hogy az első keresztények mind olyan izraeliták voltak, akik az Ószövetségen nőttek fel. Ebben a kultúrában pedig nem ünnepeltek születésnapokat, mert azt egy pogány szokásnak tartották. Krisztus és az apostolok tanításaiban sehol nem találunk olyan utalást, ami módosíthatott volna ezen az állásponton. A Biblia mindössze két alkalommal tesz említést a születésnap megünnepléséről, amit mindkét esetben egy pogány származású, az isteni rendet nem követő uralkodó tesz meg (vö. 1Móz. 40:20;-22
Mk. 6:21-27). Azok, akik egy szövetség keretein belül elkötelezték magukat Isten és az Ő törvénye mellett, azok nem tartanak pogány ünnepeket, csakis az általa elrendelt ünnepnapokat. Azt tudjuk, hogy i.sz. 245-ben még Órigenész is azt a megjegyzést tette, hogy csakis a bűnösök tartják meg a születésnapjaikat, mint tette azt a Fáraó, aki ezt követően akasztotta fel a pohárnokát, valamint Heródes, aki lefejeztette Keresztelő Jánost, s tette ezt a fentebb már megjelölt idézetekre hivatkozva. Órigenész hozzáfűzi azt is, hogy a szentek gyakran átkozták meg a saját születésük napját, mint tette ezt Jeremiás
(Jer. 20:14-15) és Jób (Jób 3:1-16). Arnobius egy korai keresztény apologéta még i.sz. 303 körül is gúnyolódott azokon, akik az isteneik születésnapjait tartották, ami azt érzékelteti, hogy Jézus születésnapjának megünneplését még ekkoriban sem vélték fontosnak.
Arról semmi információ, hogy Jahósua közvetlen tanítványai közül volt e bárki, aki esetleg ismerte a Mester születésének pontos idejét, annyi azonban biztos, hogy ez sehol nem lett pontosan lejegyezve. Az Újszövetség bizonyos szövegrészei ugyan nyújtanak némi nyomvonalat, amikből az következtethető, hogy Jahósua valamikor az izraeliták által tartott kora őszi ünnepkör ideje alatt (szeptember/október hónapban) született meg, de az adottakból a pontos napot már nem lehet kikövetkeztetni. Látható tehát, hogy a korai évszázadok keresztényei nem tudták mikor született meg Jahósua, s nem tartottak számon egyetlen olyan dátumot sem, amit az ő születésnapjának tulajdonítottak -nyilvánvalóan nem is tartották ezt fontosnak. Magáról a karácsonyról egyetlen korai egyházatya sem tesz említést, köztük Ireneaus és Tertulliánus sem, ami határozottan azt mutatja, hogy az ünnepet valamikor a 300-as évek derekán kezdték megtartani bizonyos keresztény körökben.
A kérdés a 4. században került napirendre igazán, amikorra a kereszténység arculata már javában megváltozott és számos pogány gyakorlat szivárgott be a magukat kereszténynek nevező közegekbe. Ez időben akadtak olyan csoportok is, akik meg kívánták ünnepelni Jézus születésnapját, de viták voltak annak időzítésével kapcsolatban. Ők általában áprilisra, vagy májusra datálták az időpontot és eszerint tartották meg az ünnepet. Talán ennek a zűrzavarnak volt köszönhető az, hogy a 4. században I. Julius pápa elrendelte, hogy egy püspökökből álló bizottság döntse el Jézus születési dátumát. A gyakran felvázolt okoknál fogva - a pogány tömegek megnyerése céljából - a bizottság úgy döntött, hogy Jézus december 25.-én, a „Győzhetetlen Nap” napján született meg, s a pápa ezt jóváhagyta. Azt a napot választották, amelyen a pogány világ a maguk napisteneit imádta - legyen az az egyiptomi Oszirisz, a görög Apollo és Bachus, vagy a perzsa Mithra -, s amikor a zódiákban a Szűz jegye feltűnik a horizonton, s a szűz megszüli a napot.
Mindez még az ezen változásokat kieszközlő és a karácsonyt intézményesítő katolikus egyház által is elismert tény! Egy neves katolikus liturgiai szakíró, Mario Righetti a következőképpen vázolja fel a történteket:
„A Római Egyház annak érdekében, hogy könnyebbé tegye a hit elfogadását a pogány tömegek köreiben, megfelelőnek találta december 25.-ét Krisztus földi születésének ünnepévé tenni, hogy ezzel elterelje őket attól a pogány fesztiváltól, amit ugyan ezen a napon ünnepeltek a ‘Legyőzhetetlen Nap’, Mitrász, tiszteletére. ... A pogány napimádat és kereszténység egybekeverését jól példázza a szír jegyzetelő, Bar Salibi, aki ezt mondta: ‘A pogányok szokása volt ezen a napon, december 25.-én megünnepelni a Nap születését, amikor fényeket gyújtottak az ünnep alkalmára.Ezekben az ünnepélyekben és vigadozásokban a keresztények is részt vettek.’ S.E. Titcomb, Aryan Sun myths, the Origin of Religions című munkájában a szerző első kézből származó forrásokból idézi, hogy az alább sorolt nap-istenek a [velük kapcsolatos] legendáik szerint mind december 25.-én születtek meg: Krishna (Vishnu), Mithra (Mitrász), Oszirisz, Hórusz, Herkules, Dionysus (Bachus), Tammuz, Indra, Buddha. Ugyanitt az is olvasható, hogy a Skandináv istennő, Frigga, akinek tiszteletére az ‘anya éjszakája’ nevet viselő fesztivált ugyancsak a téli napforduló idején tartják meg, ahogyan a másik nagy fesztivált, a Yule-t is, amikor egy vadkant áldoznak fel a téli napforduló alkalmával.”
A fentiek remekül és tömören összefoglalják a lényeget. Egy másik kutató, Werner Keller pedig rámutat az ünnep konkrét intézményesítésének körülményeire és viszonylag kései időzítésére:
”Az első olyan írásos lejegyzés, amiben konkrét utalást találhatunk a december 25.-i karácsony ünnepre, az i.sz. 324-ből származik. Justinianus római császár (i.sz. 527- 565) uralkodása idején vált hivatalosan is ünnepnappá. Egy népszerű ősi római fesztiválnak [a szaturnáliának] nagy szerepe volt ennek a bizonyos napnak a megválasztásában. Rómában december 25.-e a ‘Dies Natali Invictus,’ vagyis a ‘legyőzhetetlen nap születésének’ ünnepnapja, amit a téli napfordulón tartottak meg, s egyben ez volt a Szatrunália ünnep utolsó napja is. Ez a fesztivál ősidők óta egy teljes héten át tartó zabolátlan mulatozásba torkollott...”
- Werner Keller, “The Bible as History” 331. o.
Habár arra nincs konkrét magyarázat, hogy a fenti idézet szerzője mely írásos lejegyzésre utal, a tudományos körökben egy negyedik századi római kéziratot neveznek meg úgy, mint azt az iratot, amiben legelőször olvashatunk egy Rómában i.sz. 336-ban megtartott karácsonyi ünnepről. Nem mellékesen, ez Konstantinusz császár uralkodása alatt történt.I. Julius pápa i.sz. 350.-ben deklarálta december 25.-ét a nativitatis, vagyis, Jézus születésének napjaként és ez lett a „hivatalos” dátum, amit aztán Justiniánus i.sz. 529-ben tett meg az egész birodalom fő ünnepnapjává. A karácsonnyal kapcsolatban volt még egy további határozat is, ez a Toursi Zsinat alkalmával történt meg i.sz. 567-ben, amikor az adventi időszakot kiegészítették egy 12 napos böjttel, amit az ünnepi kör részévé tettek.
A névleges keresztények így 336-ig a szaturnáliát tartottak, ezután pedig karácsonyt, vagy ahogyan az ünnepet nyugaton ismerik: Christmast. Az angolból elterjedt Chirstmas a Christ [Krisztus] és a mass [mise] szavakból tevőik ki, ami a karácsony éjjelén megtartott misét jelenti. Ha ma megkérdezzük egy átlag kereszténytől azt, hogy véleménye szerint mióta ünnepli az egyház a karácsonyt, bizonyára egy ilyen, vagy hasonló választ kapunk: „Oh, már a legkorábbi keresztények is megünnepelték az Úr születésének napját.” Az átlagos keresztények a messze legtudatlanabb vallásos emberek a saját hagyományaikat illetően. Az igazság az, hogy egy kerek fél évezred telt el a kereszténység megszületése után, amikor intézményesítették ezt az ünnepet. Tanuljuk meg a pontos választ:
A karácsony/Chirstmas ünneplése a IV. században még csak elvétve fordult elő és a VI. században, 567 körül tette hivatalos ünneppé az az ősegyháztól messze elhajlott római katolikus egyház, ami a Nagy Paráznaként ülte meg a birodalmi fenevadakat 1260 éven át, s teszi majd ezt a kor végén, a nagy nyomorúság három és fél évében is. A nagy parázna „leányai” (a katolikus egyházból kivált protestáns felekezetek) a pogány ünnepek megtartását sosem „reformálták” meg. Earl Count a 4000 Years of Christmas: a Gift From the Ages (1997), (a Karácsony 4000 éve: Ajándék az elmúlt korokból) szerzője pedig tömören felvázolja azt a folyamatot, ahogy a pogány szaturnália ünnep összefonódott a karácsonnyal:
"A kereszténységet ekkortájt már egyre nagyobb betért tömegek duzzasztották, de az egyházatyákat hamarosan megriasztotta annak felismerése, hogy a kereszténység a pogány szokások inváziója alatt áll. A Szaturnália megünneplésének népszerűsége annyira erős volt, hogy a betértek egyre nagyobb tömegei egyszerűen nem voltak képesek azt lerázni magukról. Az egyház először betiltotta, de ez hiábavaló volt. Amikor a folyó egy elmozdíthatatlan akadályba ütközik, akkor azt megkerüli, és tovább folyik. A Szaturnáliát nem lehetett sem betiltani, sem megszabályozni" .... "A pogányok számára a Szaturnália az élvezet és örömök ünnepe volt, amit nem kívántak feladni."
(uo. 36. old).
A fenti folyamatot egyetlen szóval lehet összegezni: kompromisszum. Tény, hogy a korai keresztényekre hihetetlenül erős pogány nyomás nehezedett, így nem ok nélkül figyelmeztette őket Pál apostol, hogy az egy igaz Isten imádatát nem keverhetik pogány elemekkel (vö. 1Kor. 10:19-22). Folytatás
.fw.png)
.png)
