Korábban az Izraeli Védelmi Erők (IDF) egy Telegram csatornán jelentették be , hogy légicsapást mért egy gázai város egyik iskolájára, azt állítva, hogy a palesztin Hamász mozgalom harcosai tartózkodtak ott.
„Az izraeli légierő precíziós csapást mért a Hamasz terroristái ellen, akik a Hamász parancsnoki és irányító központjában tevékenykedtek, amely az Al-Tabain iskolában található, a Daraj Tuffah térségben”
– áll az izraeli hadsereg közleményében.
Az IDF szerint az iskolában a palesztin mozgalom parancsnoki központja volt, amely a harcosok és a parancsnokok menedékéül szolgált. A hadsereg azt állítja, hogy az iskolát az IDF elleni támadások tervezésére és végrehajtására használták.
A kínai Hszinhua hírügynökség 40 halálos áldozatról számolt be a palesztin polgári védelemre hivatkozva. Az Iranian Press TV-csatorna pedig 100 halottra és tucatnyi sebesültre tette fel a számot. Elmondása szerint a támadás a reggeli ima közben történt.
A Gázai övezetet gyakorlatilag felosztották déli és északi részekre, Izrael szárazföldi hadműveletet hajt végre a Hamász utolsó fellegvárának tekintett Rafahban.
Az orosz külügyminisztérium felszólította a feleket, hogy hagyják abba az ellenségeskedést. Moszkva álláspontja szerint a rendezés csak az ENSZ Biztonsági Tanácsa által jóváhagyott formula alapján lehetséges egy palesztin állam létrehozásával a kelet-jeruzsálemi fővárossal 1967-ben.