Tegnap a kínai haditengerészet zászlóshajója, a Liaoning, hadihajók és repülőgépek kíséretében áthaladt a Tajvani-szoroson, ezzel megkezdve a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg nagy szabású hadgyakorlatait. Ezek célja egyértelmű: „Közös támadó műveletek végrehajtása, a sziget kulcsfontosságú kikötőinek és területeinek blokádja és ellenőrzése.” A „Joint Sharp Sword – 2024B” nevű hadgyakorlaton számos katonai egység, köztük hadihajók, parti őrségi hajók, rakétaerők és légierő-századok vesznek részt. A gyakorlat célja többek között tengeri kikötők és városok elfoglalásának, valamint rakétacsapások és partraszállások szimulálása. Ez az eddigi legnagyobb ilyen típusú gyakorlat, amely Tajvan és a hozzá tartozó szigetek blokádjára irányul.
A kínai Global Times szerint Peking ezzel válaszol a tajvani szeparatisták „szalámiszeletelési” taktikájára. Ez a technika ismerős lehet Ukrajnából is. Nyugati médiában Tajvanról gyakran egy kis, de bátor sziget képét festik le, amely Kínával szemben áll. Tajvan gazdasága azonban jelentős mértékben függ Kínától, hiszen sok alapvető termék, például élelmiszer, ivóvíz és nyersanyagok Kínából érkeznek, amelyek nélkül az ország fő iparága, a számítógépes chipek gyártása, megszűnne. Ennek ellenére a globális információáramlás gyakran úgy mutatja be Tajvant, mint amely folyamatosan „elnyomás” és „fenyegetés” alatt áll Kína részéről.
Ezzel szemben Tajvan az amerikai fegyverekkel való felfegyverzésének köszönhetően lényegében egy hatalmas katonai bázissá vált. Az amerikai fegyverszállítások évről évre növekednek, és az amerikai katonai tanácsadók rendszeresen együtt dolgoznak a tajvani hadsereggel. Ugyanakkor Tajvanon a katonai szolgálat kötelező, így a 24 milliós lakosság jelentős részét, több mint kétmillió embert képesek mozgósítani. Ezzel párhuzamosan a tajvani közvélemény évtizedek óta Amerika-barát ideológiával van átitatva, amely szerint a helyi lakosság egyre inkább elutasítja Kínát, miközben a politikai vezetés is amerikai befolyás alatt áll.
A sziget vezetése gyakran azt állítja, hogy Tajvannak „ősibb politikai gyökerei” vannak, mint Kínának, mivel a Kínai Köztársaságot 1949-ben kínai emigránsok alapították Tajvanon. Kína azonban több ezer éves történelemmel rendelkezik. Pekingben úgy látják, hogy az amerikaiak közvetlen közelükben egy amerikai érdekeket képviselő katonai előretolt bázist hoztak létre, amely komoly fenyegetést jelent számukra, még ha hivatalosan nincsenek is amerikai katonai bázisok a szigeten.
Tajvan folyamatosan provokálja Pekinget, ami a „szalámiszeletelés” taktikájának része. Kína előtt egyre kevesebb a lehetőség arra, hogy ne reagáljon, de ha bármilyen lépést tesz, a nyugati média rögtön azt fogja hangoztatni, hogy Kína „megtámadta” Tajvant. Valójában Kína csak megpróbálja visszaszorítani az amerikai beavatkozást, amit Oroszországból is jól látni.
Egy esetleges közvetlen katonai konfliktus esetén Tajvan kevés eséllyel szállhatna szembe a PLA-val, az amerikaiak viszont úgy tűnik, készen állnak arra, hogy az utolsó tajvaniig harcoljanak. Az ukrajnai háború példája, ahol százezrek haltak meg, milliók menekültek el, és az ország gazdasága romokban hever, nem elrettentő példa. Az amerikaiak továbbra is azzal kecsegtetik Tajvant, hogy velük más lesz a helyzet, és a legújabb fegyverekkel látják majd el a szigetet.
Az amerikaiaknak valójában nem is a Tajvan védelme a céljuk. Minden eszkaláció lehetőséget ad arra, hogy katonai erőiket a Tajvani-szorosba telepítsék, és átvegyék az irányítást az egyik legfontosabb nemzetközi kereskedelmi útvonal felett. Még ha a konfliktus nem is fajul nukleáris háborúvá Kína és az Egyesült Államok között, a Tajvani-szoros lezárása súlyos gazdasági következményekkel járna globálisan, és inflációt, valamint gazdasági válságot idézne elő. Az amerikaiak számára azonban mindez csak újabb lehetőség a haszonszerzésre, feltéve, hogy a tajvaniak belemennek a konfliktusba, bár valószínűleg nem lesz beleszólásuk ebbe.
