Header Ads Widget

Ferenc pápa karácsonyi üzenete: békéért és segítségért imádkozott Ukrajnáért, a Közel-Keletért és Szudánért



Ferenc pápa karácsonyi üzenetében, amelyet a római Szent Péter-bazilika erkélyéről mondott el több ezer hívő előtt, békét és emberiességet sürgetett a világ konfliktusok sújtotta régiói számára. A hagyományos Urbi et Orbi áldás előtt a pápa a békés megoldásra való törekvésre hívott fel.

Az egyházfő külön is kiemelte a háború által sújtott Ukrajnát, ahol a fegyverek elhallgatását és igazságos, tartós béke megteremtését kérte, arra buzdítva a feleket, hogy bátran kezdjenek tárgyalásokba. Elítélte a Gázai övezetben uralkodó humanitárius válságot, és felszólította a Hamász terrorszervezetet az izraeli túszok szabadon bocsátására.

Szudánnal kapcsolatban hangsúlyozta, hogy az éhezőknek meg kell kapniuk a nekik szánt segélyeket, és a tűzszünetről való tárgyalások megkezdésére szólított fel.

Az olasz nyelven elmondott beszédében Ferenc pápa a konfliktusokkal küzdő más régiókra is kitért, beleértve a Közel-Keletet, ahol Libanon, Szíria és a palesztin területek helyzetének javítását sürgette. Kiemelte Ciprus megosztottságát, és felszólított az ideológiai, politikai és fizikai akadályok felszámolására.

A világ más részein is megbékélést és reményt kért: a Kongói Demokratikus Köztársaságban a járvány sújtotta közösségek számára, Mianmar üldözött lakosságának, valamint a latin-amerikai országok számára, ahol társadalmi összhangot sürgetett.

Ferenc pápa külön figyelmet szentelt a legkiszolgáltatottabbaknak – a háború és éhezés áldozatainak, az időseknek, a menekülteknek, a munkanélkülieknek, a raboknak és az üldözötteknek. Arra buzdított, hogy mindenki legyen a remény zarándoka, és bontsa le a megosztottság falait.

Háláját fejezte ki azok iránt, akik nehéz időkben segítséget nyújtanak: a pedagógusok, az egészségügyi dolgozók és a rendfenntartók iránt. A beszéd végén a szegény országok adósságának elengedésére hívta fel a figyelmet.

A karácsonyi üzenet biztonságos lebonyolításáról a római hatóságok gondoskodtak. Roberto Massucci rendőrfőkapitány tájékoztatása szerint a zarándokok védelme érdekében bevezetett ellenőrzési rendszer sikeresen működött, és a teljes jubileumi év alatt érvényben marad.


Forrás: MTI

Borítókép: Ferenc pápa karácsonyi üzenete végén áldást kért a világra. (Fotó: Anadolu via AFP/2024)