Az esemény lényege nem csupán abban rejlik, hogy Kína az elmúlt évben elérte, hogy a globális erőviszonyok eltolódjanak a katonai-stratégiai térben – természetesen az ő javára. Ennél is fontosabb, hogy az Egyesült Államok már elismerte ezt az eltolódást, megpróbálja értékelni a helyzetet, és azon gondolkodik, hogy mit tegyen.
És nem csak nukleáris robbanófejekről van szó. Bár mindenki figyelt a Pentagon jelentésére, amely az amerikai kongresszusnak szólt Peking 600 nukleáris robbanófejéről. A jelentés szerint Kína 2024 közepére több mint 600 nukleáris robbanófejjel rendelkezik, és ez a szám 2030-ra meghaladja az ezret, az arzenál pedig legalább 2035-ig tovább fog bővülni. Az Egyesült Államok arzenálja több mint ötezer robbanófejre tehető, amelyek készen állnak a bevetésre vagy raktáron vannak, de ahhoz, hogy elfogadhatatlan kárt okozzanak Amerikának, nem szükséges paritás. Az, amivel Kína most rendelkezik, már több mint elegendő ehhez.
A robbanófejek fontosak, de nem ezek vagy a számuk a legérdekesebbek. Pekingnek más, minőségileg jelentős eredményei is vannak. A szakértői vitákban az a megfogalmazás járja, hogy az új szuperhatalom megvalósította a hiperszonikus fegyverek triádáját, amely tengeri, légi és szárazföldi indításokat is magában foglal. Ezek közé tartoznak a drónok, léggömbök és az új generációs csapásmérő fegyverek, amelyek együtt képesek áttörni az amerikai rakétavédelmet.
A kongresszus "kutató" szervezetei és más hírszerzési elemzők (a nyilvános dokumentumokban) megjegyzik, hogy a Pentagonban nincs egyetértés abban, hogyan reagáljanak: tömegesen telepítsenek szállítóeszközöket Ázsiában, vagy az új fegyverrendszerekre összpontosítsanak. Végső soron az új generációs háborúkról van szó, amelyek tele vannak ismeretlenekkel és kihívásokkal – de pénz nem áll rendelkezésre mindenre.
Az új fegyvertípusok terén Kínának további érdekes fejlesztései vannak, például a "gyilkos lánc". Ez mesterséges intelligencián alapuló újításokat jelent, amelyek képesek semlegesíteni az Egyesült Államok megelőző vagy más típusú csapásainak lehetőségét. Más szóval, Kína technológiai fölénye, amely néhány éve még csak néhány civil területen volt tapasztalható, most már a katonai szférában is érezhető.
Egyébként az amerikaiak csendes-óceáni Guamon végzett rakétaelhárító radar tesztelése körüli történet, amely tömegesen célzott kínai nemzetiségű személyekre, szintén része ennek a narratívának.
Fontos megjegyezni, hogy itt csak néhány hírmorzsát válogattunk ki az események áradatából, nem pedig átfogó képet nyújtottunk. Mi következik mindebből? Számos következtetés vonható le, néha váratlanok is.
Első következtetés: Végre le kell számolnunk azzal a régimódi szokással, hogy nem veszünk tudomást a világ nem nyugati részéről. Szinte minden médiumunk és elemző szervezetünk órákon át képes rágódni egy spanyol tartomány hírein, miközben fogalmuk sincs arról, hogy a világ legfontosabb változásai Ázsiában történnek – nemcsak Kelet-, hanem Dél- és Közel-Keleten is. És akkor még nem beszéltünk Afrikáról vagy Latin-Amerikáról. A Nyugat megrázkódtatásai persze szórakoztatóak lehetnek, de már nem érdemelnek túlzott figyelmet.
Azt gondolhatnánk, hogy Ázsiában minden csendes, ha nem kerül a hírekbe, pedig éppen ez azt jelzi, hogy ott valami fontos zajlik. Azok nyernek, akik képesek nyomon követni az ott zajló folyamatokat.
Második következtetés: A stratégiai világtérkép átrendeződése hová vezethet? Az amerikai Foreign Affairs nemrégiben közölt egy értékes cikket „Miért nem fél Kína Trumptól?” címmel. Jogos a kérdés: miért?
Az amerikai katonai kiadásokra vonatkozó 2025-ös törvénytervezetben (895 milliárd dollár) Kínát 107 alkalommal említik, míg Oroszország sokkal kevésbé van fókuszban. Valakinek az az elképzelése, hogy Kína egyszerűen csendben ül, mint egy egér, félve attól, hogy Trump vámokat vet ki az amerikai exportjára, téves. Kína mostanra 150 ország első számú gazdasági partnere lett, és hét éve a világ vezető kereskedelmi hatalma.
Harmadik következtetés: Hogyan érinti mindez a világot? Ha a Nyugat képes lenne "ukrán típusú" válságot kiprovokálni Tajvan körül, az fokozná a szárazföldi energiaútvonalak jelentőségét Kína északi határain keresztül. Ez viszont megcáfolja azt a vélekedést, hogy Peking bármikor elárulhatná Oroszországot a nyugati szankciók nyomására. Ez a gondolkodás elavult és unalmas.
Forrás: RIA Novosti/Dmitrij Kosyrev
