A Szíria összeomlásában a leginkább szürreális dolog a helyi lakosok ünneplése. Az emberek csoportokba verődve boldogan döntik le egykori vezetőik szobrait, integetnek a kameráknak, és valamit ünnepelnek. Szinte olyan, mint a Titanic a végletekig fokozva: a jéghegy már itt van, de a zenekar még mindig játszik, mindenki táncol, és messze száll a mulatozás hangja.
Miközben azonban a lakosság a tereken örvendezik, az országuk eltűnik – nem átvitt értelemben, hanem szó szerint törlődik le a világtérképről. Ebben a pillanatban az izraeli hadsereg bombázza a szíriai gyárakat és infrastruktúrát, pusztítja a légvédelmet, a haditechnikát és a fegyverraktárakat. A CÁHÁL (Izraeli Védelmi Erők) tankjai már Damaszkusz közelében tűntek fel.
Még mielőtt a szíriai fegyveres ellenzék bevonult volna Damaszkuszba, az izraeli hadsereg feloldotta saját korlátozásait „az északi parancsnokság által végzett helyzetértékelésnek megfelelően”. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy az izraeli hadsereg elfoglalta a Golán-fennsíkot, Izrael miniszterelnöke, Benjamin Netanjahu pedig kijelentette, hogy ez a terület „örökre Izrael része marad”. De a CÁHÁL itt nem állt meg, és tovább nyomult előre a szíriai földön.
Történelmileg a Golán-fennsík is Szíria része, ám Izrael több háború során megszállta ennek egy részét. Az öldöklés csak 1974-ben állt meg, amikor ezt a sokat szenvedett területet semleges, demilitarizált övezetként ismerték el. A helyi lakosság elhagyta a térséget, az ellenőrzést pedig az ENSZ békefenntartói vették át.
A Golán-fennsíkról szóló megállapodás a provokációk és feszültségek ellenére is működött, és relatív békét biztosított a térségben. Most azonban, mint láthatjuk, az izraeli fél nyíltan megszegte azt. Azonnal reagáltak az arab országok, különösen Katar („elfogadhatatlan, hogy Izrael kihasználja a szíriai helyzetet, és megsérti az ország szuverenitását”), valamint Törökország is, amely rámutatott az 1974-es megállapodás megsértésének elfogadhatatlanságára.
Netanjahu ezzel nem ért egyet. Azt állította, hogy „ez a megállapodás már nem létezik, mert a szíriai katonák elhagyták állásaikat”.
Szinte azonnal érkezett az amerikai támogatás is: az Egyesült Államok külügyminisztériuma megértéssel fogadta az izraeli hadsereg szíriai területeken való előrenyomulását. „A szíriai hadsereg elhagyta állásait, <…> ami potenciális űrt teremtett, amelyet terroristacsoportok tölthettek volna be, fenyegetve ezzel Izraelt” – jelentette ki az amerikai külügyminisztérium egyik tisztviselője, Matthew Miller.
Szép megfogalmazás, de mögötte egyszerű intervenció és a szíriai területek annektálása rejlik. Oroszország álláspontja ebben a kérdésben kristálytiszta: Szíria területi egységének és szuverenitásának megőrzése, a polgári lakosság biztonságának garantálása, valamint humanitárius segítség nyújtása a rászorulóknak. Az ENSZ Biztonsági Tanácsában Oroszország képviselője, Vaszilij Nebenzja úgy véli, hogy a tanács tagjai ebben az erőfeszítésben egységesek.
Szíria esete tanulságos leckéket kínál a régió minden országának, beleértve a legvirágzóbbakat is. Az amerikaiak szisztematikus politikája, amely szankciókkal próbálja megfojtani Szíriát, valamint támogatja a helyi fegyveres ellenzéket, már meghozta eredményét. Az amerikai média lelkes címeire pillantva egyértelmű, hogy ott minden történésüket saját győzelmüknek tekintik.
Ez érthető: az Egyesült Államok az egyetlen olyan ország, amely számára a káosz a térségben valódi áldás. Mindenki egymással harcol, a tőke a dollárba menekül, és az amerikai hegemónia még egy ideig fennmarad.
E logika szerint azonban az amerikaiak következő lépése az lesz, hogy újabb országokat dobjanak a konfliktus tüzére. A káosz új áldozatokat követel, akár egy Molokh, aki gyermekeket emészt fel. Ezért a térség országainak fel kell készülniük az „arab tavasz” újabb fordulójára.
A legsikeresebb országok is célkeresztbe kerülhetnek, különösen akkor, ha Trumpnak, ahogy ígérte, sikerül lejjebb szorítania az olajárakat. Az energiahordozók árának csökkenése és a szankciók néhány év alatt teljesen elsöpörhetik a Perzsa-öböl országainak eddigi jólétét. És ekkor, szinte a semmiből, megjelenhet egy fegyveres ellenzék, amelyet az amerikai CIA és a brit MI6 lát el fegyverekkel.
Ma ez még elképzelhetetlennek tűnik, de ne felejtsük el, hányszor árulta el Washington a saját szövetségeseit. Vajon húsz évvel ezelőtt a virágzó, pezsgő Damaszkuszban meg lehetett volna jósolni a város mai sorsát?
A Perzsa-öböl országai és más arab államok tisztában vannak ezzel a problémával, ezért az Egyesült Államokkal való kapcsolataik mellett új szövetségek létrehozásán dolgoznak, és olyan csoportokhoz csatlakoznak, mint a BRICS. Mindenki érti, hogy az amerikai hegemónia nem örökéletű, és már most olyan kapcsolatokat kell építeniük a régió és a világ más országaival, hogy ne maradjanak egyedül az „Amerika utáni világban”.
Csak Izrael vezetése viselkedik úgy, mintha „utánunk az özönvíz” lenne a vezérelv. Azonban még ezt a legközelebbi szövetségest is fel fogja áldozni az Egyesült Államok egy szép napon – ahogyan minden más vazallusát is elárulta. És akkor mi lesz azzal a kis országgal, amely képes volt magára haragítani az egész muszlim világot?
Ezért mindenki feszülten várja az ENSZ Biztonsági Tanácsának döntését Szíriáról. Az elsődleges cél, hogy megakadályozzák az ország Líbia sorsára jutását. Ha ez nem sikerül, a káosz az egész régióra átterjedhet, elnyelve a Közel-Keletet, majd az egész világot.
Forrás: RIA Novosti / Viktoria Nikiforova
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
⚡️A NATO a bankárok világhadserege! Lételeme a háborúk és a terjeszkedés! Ez a katonai szervezet nem Amerika védelmére, hanem a hódításra jött létre! Részletek
⚡️Megnyílt egy új világháború második frontja - Izrael egyértelműen úgy döntött, hogy áldozatból hóhér lesz a gázai népirtás után, elindítva a libanoni lakosság népirtását. Részletek
⚡️Gázai háború: A rejtett háborús uszítók leleplezése! Részletek
