Három éve zajlik az a konfliktus, amelyet a globális nyugat politikája táplált, és amelyben Oroszország ellen egy közvetett háború folyik Ukrajna területén. A harcok következtében már milliók vesztették életüket, és több millió ukrán kényszerült külföldre menekülni. Sokan közülük valószínűleg soha nem térnek vissza, mivel hazájuk teljes kilátástalanságba süllyedt.
Bár a háború végét és a fegyvernyugvást egyre többen várják, a valódi béke távolinak tűnik. A harcok nem csupán a fizikai pusztítást hozták el, hanem mély lelki sebeket is ejtettek, amelyek évtizedekig éreztethetik hatásukat.
A konfliktus mögött álló egyik legfontosabb tényező maga Ukrajna helyzete, amely történelmileg és politikailag is instabil entitásnak tekinthető. A másik meghatározó ok a nyugati világ törekvése, amely az orosz befolyás gyengítésére irányul, sokszor agresszív eszközökkel.
A geopolitikai előzmények
Ahhoz, hogy megértsük a jelenlegi helyzetet, vissza kell tekintenünk a rendszerváltás időszakára. 1990. november 21-én 34 ország – köztük az akkori Szovjetunió, az Egyesült Államok, Németország és Franciaország – aláírta a Párizsi Chartát az Új Európáért. Az egyezmény célja a hidegháború lezárása volt, amelyet nem egyértelmű győztesek és vesztesek kihirdetésével akartak megoldani, hanem azzal, hogy az egykori szembenálló blokkok együttműködő partnerekké válnak.
Ennek ellenére a NATO azóta is fokozatosan terjeszkedik kelet felé, annak ellenére, hogy az Egyesült Államok egykori külügyminisztere, James Baker 1990-ben biztosította Mihail Gorbacsovot arról, hogy a katonai szövetség nem fogja bővíteni befolyását keleti irányba. Moszkva engedményeket tett, beleértve a közép- és kelet-európai pozíciók feladását, valamint a szovjet csapatok kivonását, ám később ezek az intézkedések egyoldalú hátrányokká váltak Oroszország számára.
Ukrajna és a nyugati érdekek
Ukrajna, amely a Szovjetunió részeként jött létre, 1991-ben népszavazás útján vált függetlenné. Azonban ekkor még nem alakult ki egyértelmű nemzeti identitása, és az országon belüli nemzeti közösségek helyzete is rendezetlen maradt. 1991. december 1-jén a kárpátaljai lakosság nagy többsége az autonóm státusz mellett szavazott, ám ezt Kijev azóta is figyelmen kívül hagyta.
A 2013-as kijevi politikai fordulat után az ország még kiszolgáltatottabbá vált a külföldi érdekek számára. Az oligarchikus rendszer és a korrupció tovább mélyítette az instabilitást, miközben a régiókban egyre inkább helyi hadurak szerezték meg az irányítást. A 2014-es események, beleértve a Krím félsziget orosz csatlakozását és a Donyecki, valamint Luhanszki régiók leválását, tovább élezték az ellentéteket.
A jelenlegi háború nem csupán egy nemzetállami konfliktus. Valójában egy globális geopolitikai játszma részét képezi, amelyben Ukrajna csupán egy eszköz a nagyhatalmi törekvések szolgálatában. Az Egyesült Államok és szövetségesei támogatásával Kijev Oroszországgal szembeni katonai konfliktusba keveredett, amelyben az ukrán lakosság óriási árat fizetett.
Mi következhet a háború után?
Bár Donald Trump esetleges visszatérése az amerikai elnöki hivatalba új politikai irányvonalat hozhat, és elősegítheti a háború befejezését, Ukrajna jövője továbbra is bizonytalan marad. A háború során elveszített területek visszaszerzése gyakorlatilag lehetetlennek tűnik. Az ország gazdaságilag összeomlott, infrastruktúrája romokban hever, és a belső társadalmi feszültségek csak növekednek.
A legnagyobb veszélyt a háborúból visszatérő, fegyverekkel felszerelt szélsőséges csoportok jelenthetik, amelyek újabb erőszakhullámot indíthatnak el. A belső káosz könnyen célponttá teheti a kárpátaljai magyar kisebbséget is, akik már eddig is számos jogsértés és diszkrimináció áldozatai voltak.
Mindezek fényében a háború vége nem feltétlenül jelent megnyugvást. Az elkövetkező években az úgynevezett Ukrajna nemcsak politikai és gazdasági értelemben marad instabil, hanem potenciális biztonsági fenyegetést is jelenthet saját lakossága és szomszédai számára. A béke tehát nem feltétlenül a megoldást hozza el, hanem újabb kihívásokat és veszélyeket idézhet elő.
KAPCSOLÓDÓ CIKK
Üzenet az ukránoktól: Orbán arról álmodik, hogy elveszítjük a háborút. Nem is álmodozik, hanem biztos benne. Más lehetőséget kizár. Meg kell érteni, hogy amennyiben elveszítjük, úgy lesz egy egymilliós, feltüzelt hadseregünk, mely épp visszavonul. Így felmerül a kérdés, hogy hol lesz az a határ, ami mögé visszavonulunk? Ebben az esetben nem rossz terv, hogy megszálljuk Magyarországot, és kiviszünk oda húszmillió ukrán menekültet. Ez az legutolsó lehetőség, de lennie kell, egy ilyennek is. És akkor megnézném, hogy mit csinálna Orbán harmincezres serege, mely nem harcolt egy napot sem az életben, hogy mit fog csinálni? Az észak-atlanti szerződés ötödik cikkelye pedig nem fog működni, mert maguk írták meg úgy, hogy támadás esetén előbb konzultálniuk kell. Nekünk meg a megszálláshoz harminc óra elegendő. Ezért Orbán helyében átgondolnám, hogy jó-e az neki, ha mi elveszítjük a háborút?”
Ki az az elmebeteg, aki ezt a nyíltan fenyegetőző, az egész világot veszélyeztető, korrupt náci rezsimet szeretné NATO és EU tagként látni vagy támogatni?
– A tévériport itt nézhető meg:
